Nagyobb fejlesztések, mint egy új projekt indulása vagy más komoly változások alkalmával, sokan nagy tervekkel igyekeznek megvalósítani céljaikat. A tenni akarás és a lelkesedés elengedhetetlenül fontos, eredményt nélkülük aligha érhetünk el. Az igyekezet azonban szervezettség híján könnyen okozhat zűrzavart. Ha egyszerre többen is ugyanazt a fontos témát, vagy problémát célozzák meg, egymással azonban ritkán beszélnek, a hosszan tartó próbálkozásnak eredménymentes kimerülés lehet a vége.

Már egy kisebb csapat életében is átfedések alakulhatnak ki a feladatköröket illetően. Ezek mind a hétköznapokban, mind a kritikus határidők közeledtével komoly feszültséget okozhatnak. S mivel sokan, sokféle-képpen közelítik meg a teendőket, ha a felelősségi körök nem tiszták, rövid idő alatt félreértésekbe és konflik-tusokba szaladhatnak. Az ilyen viták pedig többlet-energiát kívánnak majd a vezetőktől és a beosztottaktól egyaránt – ha mindenki csatárt játszik, ki lövi a gólt?

A szerepek fontosságát nem lehet elég korán megismerni. Ezért egy budapesti középiskola elhatározta, hogy diákjai számára megmutatja, mit is jelentenek ezek a nagybetűs életben. Versenyt hirdetett tanulói között: ki tud a tanév végére kézzel fogható terméket, legyen az szolgáltatás vagy használati tárgy, létrehozni. Támogatásként valódi, bejegyzett cégeket hívtak életre. A cégek megfelelő pozícióit a diákoknak kiosztva igyekeznek modellezni az életben is fontos szituációkat és szerepköröket. Minden kis cégnek adott a célja, és hogy el is érjék azt, a „vezetők és beosztottak” tanóra keretén belül beszélhetik meg tapasztalataikat. Az Ön környezetében mindenkinek egyértelmű a szerepe?